Navigáció

martonnapiA pozsonyi Séta téren megy a villamos,
Benne ül a kis Mariska, jaj de aranyos,
Arra megy egy német úr és mellé leül,
Csak az a baj, hogy Mariska nem tud németül.

Ezt és ehhez hasonló gyermekdalokat tanultak a legkisebbek, akik részt vettek a Márton Napi Batyus Táncházban 2012. november 10-én 18.00 órától, mely a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ szervezésében került megrendezésre Békésen, a Belencéres Néptáncegyüttes próbatermében, a csoport közreműködésével. A táncházat Mahovicsné Ladányi Anita és Mahovics Tamás néptáncpedagógusok vezették, mely az első másfél órában a legkisebbekről szólt. Gyermekjátékokat és táncokat tanultak, míg a batyus asztal mindeközben megtelt a házi készítésű finomságokkal. Az ajtóra alkalmilag kifüggesztett táncrendben a gyermek táncházat sorrendben moldvai, dévaványai, Békés megyei cigánytáncok, magyarpalatkai táncok követték, végül pedig szabad volt a vásár és mindenki kedve szerint rophatta. Ekkor már jócskán benne jártunk az éjszakában, éjfél is elmúlhatott már. A talpalávalót az est folyamán a Suttyomba Zenekar szolgáltatta. Fáradtan, de élményekkel teli tért mindenki nyugovóra.

A táncház megvalósulását támogatta:

nka emblema cmyk