Navigáció

uszt logo rgbA 2012/2013-as tanévvel elkezdődött a TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055 kódszámú, A kultúra mindenkié – gyermek és ifjúsági szabadidős programok Békésen és környékén elnevezésű projekt ötéves fenntartási időszakának második éve a Szegedi Kis István Református Gimnázium Karacs Teréz Tagiskolájában is. Az új tanévre vonatkozóan, a leadott tematika alapján, zökkenőmentesen folytatódik az „Ügyes kezek” elnevezésű kézműves havi szakkör, melynek foglalkozásain továbbra is 12 fő 4. osztályos tanuló vehet részt. A program keretében különböző kreativitást fejlesztő kézműves és rajztechnikai praktikával ismerkedhetnek meg a gyerekek. Szeptemberben pl. őszi képet keretezhettek csipkeszurkával, októberben pedig őszi tájat alkothattak hamisbatikkal.
oktoberipillanatkep

A pályázat keretében működtetett Zeneóvodai havi szakkör foglalkozásai, fenntartóváltozás miatt, ősztől új helyszínen, a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Teleky utcai Tagóvodájában folytatódnak. A foglalkozások során alkalmanként 12 apróság játékos formában népi játékok, mondókák, gyermek- és népdalok segítségével ismerkedett a ritmussal, a dallammal. A zeneóvodások dalokat, dalos-játékokat sajátítanak el zenehallgatással, folyamatos foglalkozásokkal, ismétléssel, így elmondható, hogy interaktív módon, személyes élmények megélésével kerülnek közelebb a zenei kultúrkincshez.

 

 

Infoblokk3 ESZA