,A Száguldó Orfeum előadásában 2013. február 25-én a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban kerül bemutatásra Csurka István: „Az idő vasfoga” című komédia. A darab szereposztásában több közkedvelt színművész neve is szerepel. Az Angéla szerepét játszó Ivancsics Ilonát a „Szomszédok” című tévésorozat Vágási Jutkájaként, a Kenéz Pált alakító R. Kárpáti Pétert pedig, a „Barátok közt” Berényi Andrásaként ismerhették és szerethették meg a nézők. Bimbi szerepében Czvetkó Sándor látható.
Mivel Czvetkó Sándor a legtöbbet foglalkoztatott magyar szinkronhangok egyike, ezért sokak számára az ő neve is ismerősen csenghet. Személyéről, színészi pályafutásáról, békési vonatkozású kötődéséről viszont kevesen hallhattak. Ezekkel kapcsolatosan néhány kérdést intéztünk hozzá.
Művész úr! Az interneten kutakodva megtudhatjuk Önről, hogy Veszprémben született, színészként játszott budapesti és vidéki színházak társulatának tagjaként, viszont nem olvashattunk arról, hogy városunkhoz, Békéshez személyes kötődés fűzi.
Elmondaná olvasóinknak, hogy ez mit takar?
– Édesapám veszprémi, édesanyám békési. Ott születtem ugye Veszprémben, de egy-másfél éves koromban már Békésre költöztünk, és lényegében itt nőttem fel. Békésen a 2. számú Általános Iskolába jártam. Lényegében Békésen töltöttem a gyerekkoromat, így kötődöm a városhoz. Csakúgy, mint kollégám, Jantyik Csaba, aki egy évvel végzett fölöttem, mind az általános iskolában, mind a szentesi gimnáziumban, mind pedig a Színművészeti Főiskola színész szakán, még egy kollégiumi szobában is laktunk. Ő is volt Budapesten, játszik az Operettszínházban.
Mikor és milyen indíttatásból határozta el, hogy a színészi pályát választja?
– Dr. Szudi Gézáné volt az osztályfőnököm nyolcadikig. Az ő javaslatára kerültem át Szentesre, az irodalmi-drámai tagozatra, amit 1978-ban indítottak el először és én ’79-ben kezdtem ott a gimnáziumi éveimet. Igazából ez csak egy kirándulásnak indult, kíváncsi voltam rá, aztán ott ragadtam úgy, hogy utána elsőre fel is vettek a Színművészeti Főiskolára. Már harmadévesen a Nemzeti Színházban játszottam Tamási Áron Énekesmadarában Kemény Rókát, és onnantól kezdve nagyon sok, legtöbbször főszerepet játszottam.
Főiskola után nem szerződtem a Nemzeti Színházba, hanem inkább Egerbe az Arany János Színházba, ahol két évig voltam a társulat tagja. Ezt követően a Madách Színházban töltöttem el nyolc-kilenc évet, nagyon sok szép és jó szerepet eljátszva.
Milyen karaktereket alakít szívesen és ebből adódóan mi volt a kedvenc szerepe?
– Ó, hát eleinte ilyen hősszerelmeseket játszottam – gondolom, ez ilyen alkati kérdés is. Megvolt a Kemény Róka szerepe az Énekesmadárból, az Ármány és szerelemből Ferdinánd szerepe, János vitéz, a Vörös és Feketéből Juilen Sorel, a Vörös Malomból Jánoska János. Még egy olyan bemutatónk is volt a Madách Színházban, ami egy film adaptáció volt lényegében. „Az Egy becsületbeli ügyet” – mely egy népszerű amerikai film Jack Nickolson, Demi Moore és Tom Cruise főszereplésével – is színpadra vittük. Én Tom Cruise szerepét játszottam. Kaffee hadnagynak hívták, úgy emlékszem.
Nagyon sok szép főszerepet játszottam el, majd humorosabb karakterszerepek felé kezdtem tendálni.
Békésen is voltam már egyébként egy másik társulattal, a Körúti Színházzal. Molnár Ferenc „Doktor Úr”-jában játszottam Csató fogalmazó szerepét, ami szintén egy nagyon jó kis humoros karakter volt. Az „Én és a kisöcsém”-ben Zolestyák szerepét játszottam, szintén egy ilyen viccesebb, humorosabb karakter volt. Nagy örömünkre mindkét darabot nagyon jól fogadta a békési közönség.
A televízió műsorát nézve szinte nincs olyan nap, hogy valamelyik csatornánk, a szinkronhangok felsorolása során ne hangzana el az Ön neve is.
Emlékszik még, hogy kinek a karakteréhez adta először a hangját?
– Azt, hogy először kinek kölcsönöztem a hangom, azt nem tudom – igazából nem emlékszem, de hát azok még ugye ilyen kezdeti botladozások voltak a stúdiókban. Ezt is meg kell tanulni, évekig jártunk a stúdiókban egy-két-három mondatra, mire megtanultuk azt, hogy tudunk nagy szerepet ott is reprodukálni, mert ez egy reprodukciós műfaj: készül egy film, és valahogy a magyar hangoknak is hozni kellene a filmnek azt a hangulatát, azt a karakterét, amit a színész megformált.
Mint mondottam, igazából az elsőre nem emlékszem, de nagyon szerettük az utóbbi időben a Két pasi meg egy kicsi című sorozatból a Charlie Sheen-t, őrá szoktak hívni. Van egy konkrét színész, a Colin Farrell, akinek a szinkronizálására a mozi-szerkesztők és az utómunka készítők engem szoktak hívni – hála Istennek minden évben forgatnak egy nagy mozifilmet, mely munkát ad nekem is. Mostanában megy az RTL Klubon a Castle című sorozat, amiben szintén én adom a hangom a főszereplőnek. Nemrég kezdődött el az M1-en Boston Legal – Jogi játszmák című sorozat, amiben szintén hallhatják a hangomat.
Hamarosan Békésen is láthatjuk Önt „Az idő vasfoga” című komédiában. Mit üzen a közönségnek?
– Az üzenem, hogy üdvözlöm őket és szeretettel várjuk őket az előadásra! Megpróbálunk olyan előadásokat létrehozni, amelyek valóban szórakoztatóak, ahol jól érezhetik magukat, kikapcsolódhatnak és kicsit a mindennapok gondjai alól feloldódva mehetnek haza az előadások után.
Köszönjük, hogy válaszaival rendelkezésünkre állt!
(Kép: activestudio.hu)