Navigáció

A tavalyi létszámhoz képest kevesebben jelentkeztek, de szinte egytől egyig profi előadásokat hallgatott végig a 3 tagú zsűri, akik Pocsaji Ildikó, Bagoly lászló és Demjén Gábor voltak. Hosszas vívódás után megszületett a döntés és végül 15 versenyző jutott be a döntőbe. A végső megmérettetésen bemutatót tart Csatári Fanni, a 2012-es kiírás győztese, a szeghalmi Hoodiz Hip-Hop együttes és a TimeBomb’s tánc csapat.   

 

A továbbjutók névsora:

Orbán Gábor (Kistarcsa)
Farkas Sándor (Gyomaendrőd)
Miszlai Márton (Orosháza)
Tóth Marianna (Forráskút)
Rácz Renáta (Békés)
Szabó Ágnes (Sarkad)
Valach Vivien (Szeghalom)
Zsombok Réka (Békés)
Balogh Enikő (Karjaa, Finnország)
Gábor Márkó (Szeged)
Márk Cintia Tímea (Elek)
Stayer Fanni (Magyarbánhegyes)
Szabó Anita (Újkígyós)
Szilágyi Attila (Gyula)
Varga Bianka Fanni (Békéscsaba)

Bónuszként Varga Bianka Fanni és Farkas Sándor duettjét hallgathatjuk majd meg.

A nagy döntőben profi színpadkép várja az énekeseket és nem hiányozhat a 10 tagú országosan ismert és elismert zsűri sem. A 15. „Az Én hangom” énekversenyen ez évben is velünk lesz Molnár László – színész, rendező; Steinkohl Erika – színésznő; Pocsaji Ildikó – énektanárnő, a békési Városi Színjátszó Stúdió vezetője és a Karády Katalin Alapítvány művészeti vezetője;  Subosits Tamás – esztéta, Bagoly László – az Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Ezen kívül Veres Mónika (NIKA), Szécsi Böbe és Szécsi Saci a The Voice döntősei, Heincz Gábor “Biga” – előadóművész, illetve Tóth Ádám az Adam’s Comedy zenekarból.

Ígéretükhöz híven, a zsűri több tagja is dalra fakad, az eredményhirdetés után!

A döntő időpontja: 2013. április 26. (péntek) 18,00 óra

Felnőtt belépő: 1500.- Ft/fő, Békés Kártyával 1000.- Ft/fő
Diák belépő: 800.- Ft/fő, Békés Kártyával 600.- Ft/fő
Csoportos belépő: (min. 10 fő, vegyes csoport esetén is)
–    felnőtt: 1000.- Ft/fő
–    diák: 600.- Ft/fő

Minden zenebarátot sok szeretettel várunk!