A Dánfoki Üdülőközpont hűsítő nyárfái ismét ideális helyszínnek bizonyultak a néptánc tábor megrendezéséhez. Öt napon keresztül, napi 6 órában Mahovicsné Ladányi Anita és Mahovics Tamás néptáncpedagógusok irányításával folyt a munka. A táborban összesen 18-an vettek részt 4,5 évtől egészen 13 évesekig. Érdekesség, hogy a fiúk pont kétszer annyian voltak, mint a lányok, ami általában valamennyi táncos foglalkozás esetében inkább fordítva szokott történni. A Békés megyei táncok közül főleg dévaványai csárdást, pásztortáncokat és játékokat sajátíthattak el a tábor résztvevői. Mikor kimelegedtek a táncban, a dánfoki szivornya hűsítő vize nyújtott felfrissülést. A néphagyományokat nemcsak tánccal és zenével ápolták, hiszen Baloghné Anna, a békési Nefelejcs Egyesület egyik képviselőjének segítségével fiúk-lányok együtt keszkenőt is hímeztek. A záró napon, vagyis 2013. augusztus 9-én 16:00 órakor a táborozók számot adtak tudásukról és egy rövid műsorral kedveskedtek szüleiknek és az előadás iránt érdeklődőknek.