Három volt énekesünk pályája szökell a magasba, miközben mi a televízión és az interneten követjük őket nyomon és szurkolunk a sikereikért. Két énekesünk az X-Faktor mentorait győzte meg és már csak egy karnyújtásnyira van a mentorház kilincse.
Már biztos kitalálták, hogy kikről is van szó. Jaksa Adrienn és Csordás Ákos ez a két fiatal tehetség. Adri Hódmezővásárhelyről jött hozzánk több éven keresztül és gitáros kísérettel nyűgözte le a „Az Én hangom” énekverseny zsűrijét. Ákost sem kell bemutatni a békési és környékbeli közönségnek. Az énekversenyen kívül több városi rendezvényen csillogtatta már meg tudását.
Nem szabad elfelejtkeznünk Szabó Anitáról sem, aki a Voice of Mc Donald’s versenyen indult. A magyarországi versenyt megnyervén képviselheti kicsiny hazánkat a brit fővárosban. Ha ezt az akadályt is sikerrel veszi, akkor irány az orlandói (USA) döntő.
Reményeink szerint „Az Én hangom” énekverseny egyfajta ugródeszka volt az énekeseknek, akiket sikerült hozzásegíteni ahhoz, hogy színpadi rutint szerezzenek és nem utolsó sorban országosan elismert énekesektől, producerektől kapjanak egyfajta visszajelzést, hol is tartanak jelenleg.
Szurkoljunk mind a három énekesnek tiszta szívből, hisz Ők Békés Megye és nem utolsó sorban „Az Én hangom” énekverseny büszkeségei.