Navigáció
A Himnusszal, majd Izsó Gábor, Békés város polgármesterének köszöntőjével kezdődött 2014. január 23-án, a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére megrendezésre kerülő ünnepség a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban. 
Ezt követően az est főprogramját a budapesti Apolló Színház előadásában, Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem című, két felvonásos darabját tekinthette meg a publikum.
 
A neves művészeknek köszönhetően a színpadon életre kelt a szerző diákkora, amely hol megnevetette, hol elgondolkodtatta a nézőket. Bár a színdarab visszarepítette a közönséget Karinthy korába, az időeltéréstől eltekintve napjaink diákjai is magukénak érezhették a régi kor tanóráinak hangulatát.
 
Ünnepeljük jövőre is együtt a Magyar Kultúra Napját!