A Kenyeres Csaba által irányított táncosok öt korcsoportban, felváltva ropták a latin és a standard táncokat a parketten. Azt est folyamán meglepetésként két új formációs produkciót is megtekinthetett a közönség, amit a két legfiatalabb csoport adott elő.
A hagyományosan megrendezett bemutatót a nézőtéren helyet foglaló szülők, rokonok, ismerősök lelkes tapsolással kisérték végig. Táncosainknak a továbbiakban is szüksége lesz a lelkes bíztatásra, hiszen a tavasz folyamán több megmérettetésben lesz részük. Február 08-án (szombat) a Szeghalmon megrendezésre kerülő III. Tildy Társastáncversenyre két formációs csoportunk is benevezett. Továbbá tervezik, hogy elindulnak még egy hajdúböszörményi, egy szegedi és egy sátoraljaújhelyi formációs versenyen.
Sok sikert kívánunk a táncversenyekhez!