Navigáció
Orosházán tartották legutóbb az idősek II. Kárpát-medencei kulturális és művészeti vetélkedőjének megyei fordulóját 2014. október 30-án, ahol a Békési Hagyományőrző Dalkör bemutatóját bronzéremmel ismerték el.
 
Csoportos ének kategóriában indultak, melyet végül az egyéni énekesekkel összevontan versenyeztettek és a két első helyet egy-egy szólistának sikerül megszereznie. Ez viszont azt is jelenti egyben, hogy a csoportos indulók között a legjobbnak a békési dalköröseink bizonyultak.
 
Legközelebb egy új megmérettetésen, 2014. november 16-án szurkolhatunk nekik, hiszen a lelkes csapat a Csabagyöngye Kulturális Központ hangversenytermében az I. világháború áldozatainak és hőseinek tiszteletére rendezett I. Világháborús Katonadal Fesztiválon vesz részt, ahol a zsűriben dr. Jósa Iván helytörténeti kutató, népdalgyűjtő, Bodó Vass Éva operaénekes, művésztanár, Paulik László népzenész és Túriné Kovács Márta az Oktatási, Közművelődési és Sport Osztály osztályvezetője foglal helyet. Felkészítőjük János Hajnalka népdalénekes.
 
Jó egészséget és további szép sikereket kívánunk!