Navigáció
Zenészekkel és segítőkkel együtt, több mint 200 ember bulizott 2014. november 8-án, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban. Nem más alkalom volt ez, mint a téli Békési Rockzenekarok Találkozója, ahol ismét 6 kiváló megyei banda lépett fel.
 
Az estet a gyulai Colmena zenekar nyitotta, akik többek között Blink, Bullet Fo My Valentine, A Day To Remember feldolgozásokkal szórakoztatták a közönséget. Ezek után 2 békési banda következett. A Hazai Termék 11 év terméséből hozták el a legjobb dalaikat. Az MTZ legénysége Ossian, Pmobil, Kalapács és természetesen saját dalait játszotta el. 
 
El is érkeztünk az est feléhez. Hangulatból nem volt hiány, amikor is a békéscsabai székhelyű Bekes Projekt nevű formáció hardcore muzsikája és szókimondó szövege igencsak levette a lábáról a tomboló rockereket. A Witch Dance zenekar szarvasról érkeztek hozzánk és elmondásuk szerint eddig ez volt a leghangulatosabb bulijuk. Az énekes nővel felálló banda a saját dalaikon kívül a 80-90-es évek nagy külföldi slágerek átdolgozásával rukkoltak elő. Talán a legjobban vár koncerttel zártuk az estét. A békési Rammsturm zenekar bemutatkozó fellépését teltház fogadta. Tribute zenekarként a Rammstein legismertebb dalai elevenedtek meg a színpadon. Többek között a Du Hast, Ich Will, Keine Lust és még sorolhatnánk.
Egy biztos, egy igazán jól sikerült, hangulatos estén vagyunk túl. Ennél több ember, csak a 2008-as első Békési Rockzenekarok Találkozóján volt. Bebizonyosodott most is, hogy érdemes szervezni élőzenés estéket, mert van miért és van kiért.
 
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a sok segítséget, a bátorító szavakat és építőjellegű kritikát. Külön szeretném megköszönni Ancsin Zoli – technikus és Durkó Samu – fény technikus és az összes önkéntes munkáját, illetve a Nemzeti Kulturális Alap támogatását és mind a hat zenekar profi hozzáállását. Nem utolsó sorban a közönségnek hatalmas pacsi, hogy Békésen egy élőzenés rock esten szórakoztak. 
 
Egyet megígérhetek, tavasszal újra találkozunk!