Navigáció

Kecskeméti Gábor Kulturális Központ 2015. március 16-án (hétfő) 19 órától a (tavaly az ”Oscarral” nagy sikerrel vendégszerepelt) budapesti Hadart Művészeti Társulatot fogadja. Ez alkalommal a társulat „A Vérszipoly, avagy Ki harap a Végén?” című zenés, két felvonásos vígjátékkal fogja szórakoztatni a nagyérdemű közönséget. A mű szerzője, Phillipp István, aki a “rímhányó” Romhányi Józseftől tanulta a verselést, a darab rendezője, egyben egyik szereplője Gieler Csaba. Kitüntetett figyelmet érdemel a női főszereplő, Zakariás Éva, akinek karizmatikus egyénisége és játéka számos kritikus elismerését vívta ki.

 

A Vérszipoly a vámpír-témát egyedi humorral és látásmóddal közelíti meg, rendkívül szellemes szituációkkal és jobbnál jobb dalokkal. További érdekessége a darabnak, hogy az előadás közben a társulat jelnyelvi tolmácsot is alkalmaz, így a siketek és nagyothallók számára is átélhetővé válik a színházi élmény.

 
A Vérszipoly története egyszerű: az öreg gróf és fiatal felesége egy kastélyban élnek, viszont az öreg egyre nehezebben viseli, hogy a neje egy elviselhetetlen hárpia, aki rémálmokban él, vámpírokról mereng naphosszat, és őt semmibe veszi. Barátjával ezért kitalálják, hogy a helyi Banyánál felbérelnek egy álvámpírt, aki majd jól ráijeszt – hátha ettől elmegy a kedve a vámpírosditól. Azt azonban nem sejthetik, hogy véletlenül tényleg arra téved egy Vámpír, akit összekevernek a bérmunkással… Így aztán a szálak egyre kuszábbá válnak. A néző a végén már azt sem tudja, ki vámpír és ki nem…
 
Szereposztás: 
Öreg gróf : HÁDA JÁNOS  
Fiatal gróf : GIELER CSABA
Grófné: ZAKARIÁS ÉVA
Vérszipoly – a vámpír:  BLAZSOVSZKY ÁKOS  
Bérszipoly  – az álvámpír: MADAY GÁBOR
Banya: JAKUS SZILVIA
Jeltolmács: SPINNERNÉ TAKÁCS ERIKA
 
 
Jegyárak: 2.500,- Ft, 3.000,- Ft, 3.500,- Ft  (Békés Kártya kedvezményről érdeklődjön a pénztárban!)
 
Bővebb információ: Tel.: 06 66/411-142 
 
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!