Pribojszki Mátyás egyike azon kevés magyar muzsikusoknak, akik igazán jól és egyedi módon szájharmonikáznak. Nem csak új színt és megszólalást hozott a hazai blues életbe, de zenéjével azokat is képes megszólítani, akiket amúgy ez a műfaj elvétve kavar fel…(Jávorszky Béla Szilárd – író, zenei szakújságíró) Hány éves korodban kerültél kapcsolatba a harmonikával, mint hangszerrel?
13-14 éves koromban bakelit lemezeket gyűjtögettem és az egyik korongon hallottam először a szájharmonikát. Ez egy Sonny Boy Williamson lemez volt, ami első hallásra szerelem lett. Aztán a kínai piacon megvettem az első hangszerem és akkor elindult az egész, úgy ’87-88-ban.
Kik azok a nagy művészek, akik hatottak a munkásságodra, akik miatt el kezdtél komolyabban foglalkozni a zenével?
Ebben az időben nem igazán volt internet, úgyhogy maradt a klasszikus könyvtárba járás, magnószalag, kazetta és bakelit lemezhallgatás. Aztán kis idővel felfedeztem Muddy Waters-t is, aki rengeteg szájharmonikással dolgozott. Többek között Carey Bell Harrington, Paul Butterfield, James Cotton, Jerry Portnoy, aztán későbbiekben Charlie Musselwhite, Paul Delay, Gary Primich, William Clarke, Rod Piazza…. és sorolhatnánk a végtelenségig. Szépen mindent így abszolút önállóan, autodidakta módon kikutatgattam, és így indult ez az egész.
Nem csak itthoni fesztiválokra kapsz meghívást, hanem német, cseh, szlovák, holland, ír, francia, belga, sőt még amerikai állomásod is volt. Melyik a legemlékezetesebb helyszín, ahol játszottál és miért?
Olyan 3000 koncert körül tartok, de már elvesztettem a fonalat 2000 fölött. Talán a legemlékezetesebb a 1997-es a németországi szájharmonika világbajnokság, ahol olyan embereknek játszottam, akiknek a lemezeit gyűjtögettem és nagy ikonoknak tartottam. Ezen a versenyen a legjobb minősítést adták nekem és rá 12 évre meg ezekkel az emberekkel zsűriztem, majd együtt muzsikáltam a gálakoncerten. Ezek mindenképpen nagyon emlékezetesek voltak.
Az északi turnék is mindig különlegesek. A norvég, a finn és az észak-írországi fellépéseken is nagyon barátságos emberekkel találkoztam. Nem mintha Európában nem, de ott van egy kicsi plusz benne. Amerikában, a blues ős hazájában is természetesen nagyon nagy dolog fellépni. New Orleansban, Kansas Cityben, Memphisben 8 koncertet adtam, ezek is mindegyike lehetne külön a kedvenc.
Egyébként az itthoni fellépéseket sem szabad hanyagolni ebből a listából, mert itt is nagyon sok meglepően jó előadás volt, mint például a Hegykői Tízforrás Fesztivál. Sokan a blues zenét rétegzenének tartják. Minden zene réteg, csak van ami vastagabb, van ami vékonyabb, de azért a blues zene alap műfaj ami él és virul 100 esztendeje, és ezt ne felejtsük el, a legmodernebb műfajok is ebből táplálkoznak a mai napig.
Jó pár magyar és külföldi művész/ zenész lemezén is közreműködtél? Kik ők?
Már 15 éves együttműködésem van Mike Sponza-val. Vele azt hiszem, hogy 4-5 lemezen játszunk együtt. A „Central European Blues Convention” az ő ötlete, amely közel 30 blues zenészt egyesít, és tulajdonképpen rendszeres kiadványt és éves szintű kis turnékat is jelent. Ezen kívül pedig a legnagyobb nevek, akikkel játszottam az mindenképpen Charlie Musselwhite, aki nagy ikon számomra, Bob Margolin, aki Muddy Water gitárosa volt, de nagyszerű élmény volt együtt játszani Paul Lamb-től kezdve, Howard Tate, Otis Grand, Kellie Rucker, Big Daddy Wilson, Duke Robillard-on keresztül, a fiatalabb generációban Ian Siegal, BB and the Blueshacks, ill. Little G. Weevil barátommal, akivel szintén közös lemezeket is készítettünk és turnéztunk.
A hazai előadók közül megemlíteném mindenképpen a Hobo Blues Band-et, akiknek több lemezén, dvd-jén közreműködöm, valamint a KFT zenekart, a Kowalsky meg a Vega-t, Tóth Verát, Pély Barnát, Bartók Esztert, Caramelt… de több hasonló projekben, és lemezen működtem közre. Ami szintén nagyon fontos számomra, hogy az utóbbi években több film zenéhez kértek fel, bábszínháznak csináltam egy darabot 5-6 szólamú szájharmonikával „Az elvarázsolt egérkisasszony” c. Bálint Ágnes darabhoz. Most fogják játszani a mozikban a „Liza a rókatündér” című filmet, amelynek a zenéjében szintén közreműködtem, valamint volt egy több részes Tandori Dezső krimi, amelyhez bluesos alapú zenét kellett csinálom, valamint hamarosan lesz egy 10 perces animációs film, amit most fognak vetíteni a magyar televízióban „Coyote és a szikla”, címmel, amiben szintén zeneileg működöm közre. Ezek mind-mind érdekes felkérések, és nagyon szeretem az ilyen jellegű kihívásokat is.
Egy arany lemezzel is büszkélkedhetsz. Mi a címe a korongnak és milyen hangvételű dalok találhatók rajta?
Ez a How many more? című lemez, ami 2008-ban került ki. Kaptunk a MAHASZ-tól egy kis „címkét” erre a lemezünkre, amire nagyon büszkék vagyunk. Ez viszonylag visszafogottabb hangvételű dalokat tartalmazó lemez, de nagyon szeretem.
Több formációd is van. Február 28-án Békésen a Pribojszki Mátyás Trió fog egy hangulatos koncertet adni. Mennyiben másabb ez, mint a többi?
Ez a formáció hangulatában hasonlít a Band-re. Ami más, hogy itt igazából nincs ritmusszekció, csak zongora, gitár, harmonika és ének. A programunk nagyjából a band-es felhozatallal egyezik meg, és elsősorban egy abszolút pozitív, vidám már-már táncolható számokat fog tartalmazni. Boogie woogie-s, rock and roll-os, swing-es dolgokat fogunk játszani, úgyhogy azt gondolom, hogy mindenkinek járni fog a lába. Nagyon sokszor csak duóban játszunk, de így a trió az egy komplettebb hangzás.
Mit üzensz a békési és a környékbeli blues zene rajongóinak? Miért lesz érdemes ellátogatni a békési koncertre?
Ellátogatni eleve azért kell ide, mert nagyon jó a szervezés, kellemes, családias, bluesos hangulatú lesz szerintem az egész helyszín. Nagyon tetszett, ahogy én itt bejártam. A környékbeli blues zene rajongóinak és nem csak a blues, hanem az élő zene rajongóinak is azt üzenem, hogy mindenképpen jöjjenek el ide, mert itt minden egyes hang élő lesz, és nagyon sok zenei stílust fogunk átölelni. Természetesen az alapműfaj a blues. Aki nyitott a pozitív élőzenére, azt nagyon nagy szeretettel és vidámsággal várjuk.
Köszönöm az interjút!
