Navigáció

neptanctabor15Idén nyáron is sok gyermek várta már, hogy kezdetét vegye a Dánfoki Üdülőközpont árnyat adó nyárfái alatt felállított színpadon a Békés Megyei Belencéres Néptánc Tábor. A 21 fős csapatból sokan már többedik alkalommal vettek részt, de mint minden évben, most is voltak új érdeklődők.

A tábort Mahovics Tamás néptáncpedagógus, a Népművészet Ifjú Mestere és felesége, a szintén néptáncoktató Mahovicsné Ladányi Anita vezette. Délutánonként a Belencéres Néptáncegyüttes egyik tánckarvezetője, Okányi Mihály is részt vett a foglalkozásokon. A 6 és 13 év közötti táborozók főként szeghalmi magyar táncokkal és Békés megyei népi játékokkal ismerkedtek, pihenés képpen pedig hűsöltek a szabadstrandon, készítettek tábori emlékként a csoportképükhöz képkeretet és egy alkalommal még az üdülőközpont kemencéjében sült kenyérlángosból is falatoztak.

Az utolsó napon táborzáró bemutató előadás keretében a szülők és más érdeklődők is megtekinthették, hogy a gyerekek mit tanultak 2015.08.03-07. között a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ által szervezett táborban.