Vasárnap a gyerkőcök birodalmává vált a kulturális központ, hiszen harmadik alkalommal rendeztük meg a Békési Farsangi Forgatagot. A vendégeket Boszorka köszöntette, Angyalka, Balerina és Minniei-egér sürgött-forgott egész délután ügyelve a legapróbb részletekre, hogy mindenki jólérezhesse magát. A jelmezben érkező kicsiket és nagyokat pedig a Nagyi lekváros fánkjával jutalmaztunk, de az sem maradt éhen, aki jelmez nélkül érkezett.
A forgatagot Kálmán Tibor, Békés város alpolgármestere nyitotta meg, aki elmondta, hogy milyen jó, hogy vannak még ilyen alkalmak, ahol a város apraja-nagyja összegyűlhet egy vidám délután erejéig. A megnyitót követően a színpadra léptek a kulturális központban működő kiscsoportjaink, így betekintést nyerhetett a nézőközönség, hogy a hozzánk járó felnőttek és gyerekek mivel is töltik szabadidejüket az intézményünkben. A színpadi produkciók mellett a város finomságai és kézműves csodái is helyet kaptak az aulában, míg a színházteremben trambulin várta a legkisebbeket és különféle álarcokat és maszkokat is lehetett készíteni.
A jelmezverseny idén sem maradt el, kerestük városunk legviccesebb, legötletesebb és legmunkásabb jelmezét, ezzel is megizzasztva a zsűri tagokat. A tombolasorsolás most is nagy sikert aratott, hiszen segítségünkre siettek a jelmezes apróságok. A felnőttek és fiatalok örömére 19 órától a színpadon köszönthettük a békési kötődésű Renko Acoustic Project zenekart is, akik a lendületes dalokkal pezsdítették fel a nézőközönséget. Az estet egy igazi zenei csemege, a Jazz Elek Trió koncertje zárta.
Találkozzunk jövőre is! Addig is néhány kép a rendezvényről.
{imageshow sl=4 sc=3 /}