Navigáció
 
Szombaton már korán reggel, vagyis 2016.03.19-én a békési Zuumbasic csapat 17 fős lelkes magja gyülekezett, hogy elinduljon a nagy útra, az Érd Arénába, ahol az ország valamennyi zumba rajongója hobbijának hódolt egy teljes napon keresztül.
A program a gyerekek bemutatkozásával kezdődött, majd magyarországi ZIN zumba oktatók vették birtokba a színpadot, ahol a mi békési oktatónk, Kiss Viktória is megmozgathatta a több, mint 650 fős közönséget. Az egy órás blokkban többek között azzal a két lánnyal szerepelhetett, akik Békésen 2016.02.06-án már vendégeink voltak a Zuumbasztikus Zumba Partydélutánon. A Zuumbasic-es csapat tagjai lehetőséget kaptak arra is, hogy a színpadon egy csokor virággal köszönjék meg oktatójuk fáradhatatlan munkáját.
A gyermekeken és felnőtteken túl a senior korosztálynak és a sérült embereknek egyaránt szól ez az életmód. A kiváló zenék és a jó hangulat biztosítják azt, hogy bárki jól érezhesse magát  a zumbások közösségében és egy kerekesszék se legyen akadálya annak, hogy bárki ennek a nagy családnak a részese lehessen. Ezt az elhivatottságot Érden is láthatta a közönség, mikor idősebbek és mozgásukban korlátozottak mosolyogva, egymást bátorítva szintén együtt mutattak be egy-egy koreográfiát.
Ha Te is kedvet kaptál és szívesen zumbáznál velünk, akkor szeretettel várunk minden héten hétfőn, szerdán és pénteken 18:30-19:30 óráig a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központban.