Navigáció
Ritkán fordul elő, hogy hat csellista alakítson zenekart és a klasszikusokon kívül modern darabokat is játszon, mégis erre a vállalkozásra adta a fejét Pólus László, akit a zenekar megalakulásáról és a jövőbeni terveikről kérdeztünk.
A Cselló-Expressz koncertjét 2015. július 2-án, 19 órától hallhatják az érdeklődők a Békési Galériában.
 
Az Ön által vezetett csellózenekar idén lép fel először a XXXIX. BÉTAZEN-en. Kérem, röviden mutassa be a tagokat.
Együttesünk tagjai hosszú évek óta köthetők hozzám valamilyen formában szakmailag. Két művésszel a Magyar Állami Operaház Zenekarában dolgozunk együtt, egy másik a növendékem volt a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán, a harmadikkal pedig egy csellózenekarban szerepeltünk együtt Németországban.
A koncertnek a Bachtól – Piazzoláig címet adtuk, a klasszikus művek mellett filmzene átiratot és Beatles feldolgozást is játszunk. Együttesünk tagjai egyfelől budapesti zenekarok kiváló csellistái: Gál Béla az Óbudai Danubia Zenekar egyik alapító tagja, szólamvezetője, az Operaház csellistája, Újházi Gyöngyi a Szent István Szimfonikus Zenekar és az Operaház művésze, Oláh Villő az Óbudai Danubia Zenekar és a Musica Animae kamarazenekar tagja, másfelől a felnövekvő csellista generáció fiatal tehetségei: Kirkósa Tamás egyetemi hallgató és Blahunka Flóra a Weiner Leó Zeneművészeti Szakiskola hallgatója. Jómagam 1996 óta vagyok az Magyar Állami Operaház zenekarának szólócsellistája, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán cselló főtárgyat tanítok.    
 
Hogyan állt össze ez a mostani formáció?
Ez a formáció hosszas mérlegelés után jött létre, egyenként kerestem meg a tagokat. Az elmúlt években sikerült megismernem játékukat, a zenéléshez, munkához való hozzáállásukat. Nagyon fontos tényező, hogy a hangzáskép az egyének hangszeres játékának következtében alakul ki. Számtalanszor összejött már hat vagy több muzsikus valamit létrehozni úgy, hogy nagyon eltérő hangképzéssel játszottak. Ez nálunk úgy gondolom ideálisan megvalósult.
 
A zenei paletta Haydn-től egészen a Beatles-ig terjed. Ön szerint milyen módon lehet egymástól ennyire távol eső stílusokat egy estébe összesűríteni?
A műveket a szerzők kronológiai sorrendjében játsszuk. Egy kimondottan klasszikus blokkot opera részletek sora követ, a koncert lezárásaként pedig argentin tangót, egy ismert Nino Rota számot és Beatlest játszunk. Dallamos zenékkel lépünk fel, a közönség hazafelé a hallott melódiákat dúdolva távozik, amit rendkívül fontosnak tartok. Számtalan zenei formáció próbálja elhitetni a közönséggel, hogy a dallam nélküliségnek létjogosultsága van a színpadon. Ezzel szemben nálunk a dallamos zene feltétlen elsőbbséget élvez.
 
Kinek a döntése alapján születik meg egy-egy fellépés repertoárja?
A mostani koncertünk műsorát én válogattam össze, de a repertoár bővítésére irányuló tevékenység (új művek felkutatása) valamennyi tag kedvelt időtöltése. 
 
Mik a Cselló-Expressz jövőbeni tervei?
Az ősz folyamán együtt fogunk dolgozni Carlos Nozzi-val, a Buenos Aires-i Opera csellistájával Budapesten. A művész hosszú éveken keresztül Astor Piazzola együttesében játszott, akinek a Libertangó c. művét Békésen is eljátsszuk Nozzi úr átíratában. Együttesünkkel célunk a csellójáték és a csellózenekar műfajának népszerűsítése hazánkban és külföldön.