Navigáció
XXXVIII. BÉTAZEN keretében immár 21. alkalommal került megrendezésre a „Szép magyar beszéd” anyanyelvi program, amely második éve kerekező olvasótáborként várta a 13-17 éves olvasni szerető, az irodalom, valamint az ismeretterjesztő szövegekre is fogékony diákokat. Mitől vált mégis „kerekezővé” a tábor jellege? Az olvasótábort, s magát az olvasást is ─ Németh László szellemiségét követve ─ fizikai tevékenységekkel is szerették volna összekötni: pl. úszással, kerékpározással, sárkányhajózással. 
2014. június 23. – 26. között lebonyolított program szakmai irányítója és főszervezője Gellénné Körözsi Eszter, a Szegedi Kis István Református Gimnázium magyar szakos pedagógusa volt. A program vázát Arany János: Toldi szerelme c. műve képezte. A témában több meghívott vendégelőadó is közreműködött. Idén is megtisztelte jelenlétével a „Szép magyar beszéd” tábort Szörényi László Toldy Ferenc-díjas, Arany János-díjas, József Attila-díjas, Széchenyi-díjas irodalomtörténész, aki előadásában e nagyszerű elbeszélő költeményt elemezte. A reggeli közös olvasásokon és a délutáni „játékszín” foglalkozásokon szintén ebből a műből hangosan felolvasva csiszolódhatott napról-napra a diákok olvasástechnikája. 
Bár az esős időjárás nem kedvezett a tábor szabadtéri programjainak, az első napon sikerült kerékpárral eljutniuk Tarhosra, ahol a résztvevők megtekinthették a BÉTAZEN hangversenyeinek korábbi helyszínét, a Zenepavilont. 
 
Az idei tábor mottója egy Gárdonyi Géza idézetet volt:
“Minden nemzetnek fő kincse a nyelve. Bármit elveszíthet, visszaszerezhet, de amely nép anyanyelvét elveszítette, annak Isten se adhatja vissza többet.” 
 
Remélhetőleg nem szakad meg ez a hagyomány, és a jövőben is lesz alkalmuk az olvasni szerető diákoknak.