Navigáció
 
Kedves Klasszikus Gitárosok!
 
Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a Békés – tarhosi Zenei Napok programjához kapcsolódóan, idén első alkalommal kerül megrendezésre a Gitárkurzus. A három napos szakmai program célja, hogy az ország különböző területeiről érkező gitárosok, jó hangulatú tábor keretében az együtt muzsikálás élménye mellett tovább adhassák, bemutathassák egymásnak ismereteiket. Az egyéni hangszeres órák mellett lehetőség nyílik kamarazenei csoportokban való közös muzsikálásra is. A kurzusra nagy szeretettel várunk mindenkit, zeneiskolásokat, középiskolásokat, főiskolásokat egyaránt.
 
A találkozó meghívott művésztanára: Podhorszky Gábor gitárművész
 
Podhorszky Gábor Zalaegerszegen született, 14 évesen kezd el gitározni. Hamarosan különböző zenekarokban tűnik fel, miközben komolyzenei tanulmányokat folytat. Első diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán szerzi, tanárai Bozóki Andrea és Pavlovits Dávid voltak. A Hágai Királyi Zeneakadémián tanult klasszikus és barokk gitárt, Zoran Dukic és Mike Fentross vezetésével. Tanulmányai során elnyeri a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjat, majd a kolozsvári Transylvania nemzetközi gitárverseny első díját. Világszerte koncertezik és tart mesterkurzusokat, új műveket mutat be. Újabban filmek és televíziós produkciók zeneszerzésével is foglalkozik. Jelenleg Budapesten él.
 
A résztvevők a találkozó ideje alatt, a Békés – tarhosi Zenei Napok hangversenyeit díjmentesen látogathatják.
 
A Gitárkurzus időpontja: 2016. június 21 – 23.
 
A szálláshely helyszíne: Tisza Kálmán Kollégium (5630 Békés, Petőfi u. 7-9.)
 
Az oktatás helyszíne: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (Jantyik M. u. 23-25.)
 
Jelentkezési lap visszaküldésének és a részvételi díj befizetésének határideje: 2016. május 20.
 
Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ
 
5630 Békés, Jantyik M. u. 23-25. T/F: (+36) 66/411-142
 
E-mail: bekesikultura@bekesikultura.hu
 
Honlap: www.betazen.hu, www.bekesikultura.hu
 
A jelentkezési díjat befizetni az Erste Banknál vezetett 11600006-00000000-25170777 számlára kell. A megjegyzés rovatba legyen szíves beírni a kurzus és a résztvevő nevét. A teljes részvételi díj befizetésének határideje 2016.05.20.
 
 A befizetésről számlát állítunk ki az Ön által megadott számlázási címre. Ennek hiányában lakcímre szóló számlát készítünk, amit utólag nem tudunk módosítani.
 
 A jelentkezőknek a megadott elérhetőségükre részletes tájékoztatást küldünk a tudnivalókról. 
 
Bővebb információ kérhető Veres Ildikó kurzustitkárnál a veres.ildiko@bekesikultura.hu e-mail címen, vagy a +36 20 542 39 39-es telefonszámon.