Navigáció
Az Alapítvány a Megújuló Tarhosért 2016. évben is megszervezi a Békés-tarhosi Zenei Napok keretén belül a  „Szép Magyar Beszéd” olvasótábort Tarhoson, a híres karnagy, zenepedagógus Gulyás György által alapított Békés- tarhosi Énekiskola helyszínén 2016. június 27 – július 1. között.
 
A táborba olyan olvasni szerető, az irodalom, valamint az ismeretterjesztő szövegekre is fogékony  5-7. osztályos tanulókat várnak, akik a nyári szünidő alatt szívesen eltöltenének egy hetet az Olvasótáborban.
 
Az Olvasótábor alapvető célja az öt napos együttlét során: komplex irodalmi, művelődési ismeretek és olvasásfejlesztő játékok megvalósítása, a gyerekek szemléletének formálása, valamint az iskolában megtanultak kiegészítése.
 
Az Alapítvány kiemelt célja a tehetséggondozás.
 
Jelentkezni email-ben 2016.május 31-ig a csatolt dokumentumok kitöltésével lehet. 
 
Részletes felhívás: itt olvasható.
 
 
 
További kérdéseikkel forduljanak hozzánk bizalommal:
 
Végváry Edina (alapítvány képviselője) tel: 06-20-661-12-99, email: alapitvanyamegujulotarhosert@gmail.com