Navigáció

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idén második alkalommal ad otthont a Dánfoki Üdülőközpont a II. Körösök Völgye Fesztiválnak. A két napos rendezvény szombati napján a II. Körös-völgyi Halászlé és Halételkészítő Verseny kerül a középpontba, míg vasárnap a V. Körös Kupa Sárkányhajó Versennyel és a Városi Gyermeknap programjaival várjuk az érdeklődőket. A hétvégén ingyenes koncertekkel, versenyekkel, jó hangulattal várunk mindenkit!

Részletes program:

2016. május 28. (szombat)
9.00 Gyermek Horgászverseny 
Horgászverseny kategóriák, nevezési feltételek:
– 0-12 éves korig illetve 12-16 éves korig
– Horgászengedély nem szükséges.
– Kizárólag a nevező horgászhat, semmilyen külső segítséget nem vehet igénybe.
– A horgászhelyek kijelölése sorsolással történik.
– Horgászat 1 bottal úszós szerelékkel.
– A kifogott halat csak és kizárólag lágy halszákban lehet tartani, élő vízbe visszarakva. Vödör használata TILOS.
– Csak az élő hal mérlegelhető. A kifogott halat, a verseny végén mérlegelés után a versenyző köteles visszaengedni.
– A verseny megkezdése előtt TILOS a halak etetése
– A csalit, és az etetőanyagot a szervezők biztosítják.
– Jelentkezési lap a kulturális központban kérhető.
– Nevezni 2016. május 27. 12:00 óráig lehet a kulturális központ recepciójánál, vagy a 36 70/704-1065-os telefonszámon.
Program, menetrend:
– 8.00 Regisztráció 
– 9.30 Megnyitó – Szilvási Szilárd Európa bajnok horgász
– 10.00 Kezdetét veszi a Gyermek Horgászverseny
-12.00 Eredményhirdetés
– 13.20 Horgász bemutató

11.00 II. Körös-völgyi Halászlé és Halételkészítő Verseny
Főzőverseny kategóriák, nevezési feltételek: 
– halászlé (dunai, tiszai-körösi, bajai stb.) kizárólag a helyben kapott halból készíthető 
– egyéb hallé (vegyeshalászlé, csorba, korhely stb.)
– egyéb halétel (paprikás, pörkölt, füstölthal, előételek, saláták, sült- rántott hal, stb.) 
– egy nevező legfeljebb három halétellel nevezhet 
bővebb információ és nevezési lap letölthető: http://khesz.hu/node/1266
– nevezési határidő: 2016. május 20. 
Program, menetrend: 
– 10.30 Főzőhelyek elfoglalása
– 11.00 Regisztráció, halosztás 
– 12.00 Főzés kezdete
-12.30 – 12.45 Hivatalos megnyitó 
– 15.00 Folyamatos zsűrizés
– 15.30 Ételek leadása
– 17.00 Főzőverseny vége
– 18.00 Eredményhirdetés 
11.00-17.00 Tour de Tacx Multiplayer virtuális országúti kerékpárverseny I. 
– Bővebb információ: www.feta.info.hu oldalon 

12.30 élőzenei koncertek:
– 12.30 – 13. 30 Over 3 zenekar
– 14.00 – 15.30 Tomassy Party Band
– 16.00 – 17.00 Jazzelek 
– 17.30 – 19.00 Someblues 
– 19.30 – 20.30 Cassiopeia (rock slágerek) 
– 21.00 Tunyogi emlékzenekar 

14.00 “Együtt Könnyebb Futni” jótékonysági futóverseny 
Bővebb információ: egyuttkonnyebbfutni2016@gmail.com, +36 30 239 81 67

2016. május 29. vasárnap
9.00 V. Körös Kupa Sárkányhajó Verseny
– várjuk a jelentkezést kezdő és haladó csapatoknak felnőtt és ifjúsági kategóriában
– Bővebb információ és jelentkezés: a www.szazlabu.hu oldalon
– Helyszín: Kishajó Kikötő (Békés-Dánfok) 
– Gyakorlási, edzési lehetőségek előzetes időpont egyeztetés alapján a bekesikajakkenu@gmail.com e-mail címen lehetséges. 

11.00 – 17.00 Tour de Tacx Multiplayer virtuális országúti kerékpárverseny II. 
– Bővebb információ: www.feta.info.hu oldalon 

14.00 Városi Gyermeknap
– játékos ügyességi sportvetélkedő
– kézműves játszóház
– kalandpark
– körhinta
– 15.00 fellépő kiscsoportok bemutatkozása
– 16.30 meglepetés gyermekműsor
– 17.45 tűzoltó bemutató
– 18.00-21.00 Belencéres Táncház

A rendezvény mindkét napján kirakodóvásárral várjuk az érdeklődőket! 

Szeretettel várunk mindenkit! 
Találkozzunk Dánfokon!