Navigáció

Hétvégén még az időjárás is a legkisebbeknek kedvezett, hiszen igazi nyári melegben tarthattuk meg a városi gyermeknapot a Dánfoki Üdülőközpontban.  A jókedv garantált volt, hiszen mókás ügyességi játékokkal vártuk a család legkisebb tagjait, akik zsákban futottak, óvatosan lopakodtak a kifeszített madzagok között, diót törtek, hernyótalpba bújva keresték az egyensúlyt és a gólyalábazást is kipróbálták, amely gyakran torkollott nagy nevetésbe. 

Azok a bátor jelentkezők, akik részt vettek az ügyességi játékainkon Micimackó szereplőinek állomásainál gyűjthették össze a puzzle darabokat, melyet összeillesztve egy képet kaptak a mesehősökről. Az állomások között ebben az évben is szerepeltek sportegyesületek által kitalált játékok, a Békési Kajak-Kenu Klub segítségével vízre szállással, a Jóbarát Biliárd Klub és a Békési Sport és Szabadidő Klub Férfi Kosárcsapata ügyességi labdajátékokkal, míg a Linea Sport Klub tornagyakorlattal izzasztotta meg a puzzle darabokért a gyerekeket. Az állomásokon ügyeskedő gyerkőcök munkáját egy apró meglepetéssel jutalmaztuk és azok, akik sikeresen teljesítették az ügyességi játékokat, vagyis megszerezték a Micimackó-kép összes hiányzó puzzle darabjait, mindannyian belekerültek az esti nyereménysorsolás színes dobozába. Színpadi programokból sem volt hiány, felléptek a helyi kiscsoportok zumbásoktól a néptáncosokig, a meglepetés pedig Jimmy bohóc műsora volt. A délután folyamán a nagyobbakat kézműves játszóházzal, a legkisebbeket ügyességi pályával vártuk. A fotófal mellett, szárazföldi úszás, totók, ügyességi KRESZ-pálya feladatok és a lovaglás is a programok között szerepelt. A tűzoltóbemutató idén is nagy sikert aratott, csakúgy mint az üdülőközpont területén felállított  kalandparkok. A gyermeknap nélkülözhetetlen elemei a forgó, a vattacukor és a lángos sem maradt el. Az estét  a Belencéres Néptáncegyüttes gyermeknapi táncháza zárta, ahol a Ludas Zenekarnak köszönhetően nem csak a legkisebbek ropták a táncot.

Köszönjük a támogatóinknak és partnereinknek, hogy sok mosollyal teli percet adhattunk városunk gyermekeinek.

Támogatóink:

– Békési Kajak-Kenu Klub

– Békési Kommunális Szolgáltató

– Békési Rendőrkapitányság

– Békési Önkormányzati Tűzoltóság

– Békési Sport és Szabadidő Klub Férfi Kosárcsapata

– Csabaszabadiért Egyesület

– Jóbarát Biliárd Klub

– Kis Autós-Motoros Iskola

– Linea Sport Klub

– Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat

– Szociális Szolgáltató, Gyermekjóléti és Családsegítő Központ

– Tisza Kálmán Szakképző Iskola

– Triton Sport Egyesület

– Varga Adrienn Európa-Bajnok tornász által alapított Szabad Torna Egyesület

Találkozzunk jövőre is!