A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában zajló „Ablak a világra” – heti szakkör 2016. második félévében a TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055-ös pályázati projekt utolsó fenntartási évének végső etapjához érkezett.
A Király Gyula tanár úr által vezetett 12 foglalkozás alkalmával a 6 fős csapat igyekezett munkájával iskolájának is segíteni és a hasznos tudás megszerzése mellett az utókor számára is fontos feladatokkal foglalkoztak. Az iskolai farsangon nem csak riportokat készítettek, hanem élőben ismerkedtek a műsorvezetés fortélyaival, fotódokumentációt készítettek, majd azokat számítógépes programok segítségével fel is dolgozták. Elkészült terveikből film is született, mint ahogy rögzítették a március 15-i műsort is. Megszerzett tudásukról visszajelzést még egy félévközi vizsga alkalmával is kaphattak a diákok.
Támogató: