Navigáció
 
Izsó Gábor polgármester felhívása Békés lakosságához!
 
“Tisztelt Békésiek!
 
Szombat reggel óta a megdöbbenés és a gyász tartja bénult fájdalomban az ország, így Békés közvéleményét is. A Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit, tanárait és családtagjaikat szállító busz tragédiája csaknem két évtized óta példa nélküli hazánk történetében. Biztos vagyok benne, hogy a felkavaró hír mindannyiunkat elgondolkodtat, mint ahogy bizonyára a részvét és együttérzés pillanatait is sokan átéltük a televíziókészülékek vagy a rádió mellett. “
Sajnos érdemi segítséget, támogatást egyikünk sem adhat már a tragédia túlélőinek, áldozatainak és a mély fájdalmukkal küzdő hozzátartozóknak. Ám emberként lélekben ma mind, megtörten állunk mellettük. Az együttérzés, a csendes részvétnyilvánítás ereje minden közösség számára fontos és erőt adó lehetőség, amellyel lélekben odaállhatunk megtört embertársaink mellé.
Mindazokat, akik így érzik, csendes gyertyagyújtásra és főhajtásra hívok Békésen a református templom elé, 2017. január 23-án este 5 órára. Egy közösség ereje a tettekben éppúgy megmutatkozik, mint az együttérzésben, egymás terheinek vállalásában is. Gyertyáink fényénél emlékezzünk hát meg közösen az áldozatokról, s álljunk lélekben a túlélésért küzdők és a gyászoló családtagok mögé!”
 
Tisztelettel: Izsó Gábor polgármester