Navigáció

Békési közoktatási intézmények diákjainak, pedagógusainak, valamint a Belencéres Néptáncegyüttesnek a közreműködésével egy Gálaműsor keretében ünnepeltük meg a Magyar Kultúra Napját vasárnap délután a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ színháztermében.

A kormány január 23-át gyásznappá nyilvánította, így a rendezvény kezdetén egy perces néma felállással és főhajtással adóztunk a veronai buszbaleset áldozatai emlékének, majd a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Kórusával együtt elénekeltük a Himnuszt.

Mucsi András Ünnepi köszöntőjével folytatódott a program. Békés város tanácsnoka beszédében kiemelten foglalkozott anyanyelvünkkel, annak jelentőségével, alátámasztva ezt egy-egy Kosztolányi Dezső és József Attila idézettel.

Az Ünnepi köszöntőt követően Alexa Viktória a Dr. Illyés Sándor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium 4. osztályos tanulója nyitotta a fellépők sorát. Aranyos Ervin: Magyar kultúra napjára – című versét adta elő. Felkészítő tanára Váradiné Kis Krisztina volt.

Szilágyi Imre a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképzési Iskola diákja vette át a mikrofont. Imre Bessenyei György Magyarság című röpiratából olvasott fel egy részletet. Felkészítő tanára Szilágyiné Szabó Ágnes volt.

Ismét a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Kórus lépett a színpadra. Műsorukkal a Kodály Zoltán emlékév előtt tisztelegve a zeneszerző műveiből választva, a következő dalok csendültek fel: Felülről fúj az őszi szél, Kodály Zoltántól a Csalfa sugár, Kodály 150. Genfi zsoltára. A kórust Kocsorné Krizbai Anna vezényelte.

A kórus műsora után két szavalattal folytatódott a program. Előbb Szeverényi Barnabás tanár úrtól Vörösmarty Mihály: A vén cigány című versét, majd Reszelő Dorinától, a Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája végzős tanulójától Eötvös József: Végrendelet című versét hallgathattuk meg. Dorinát tanárnője, Balogh Erika készítette fel.

Ezután Oláh Kristóf László, az Alapfokú Művészeti Iskola szaxofonos növendéke lépett a színpadra, Draskóczy László: Korondi táncok című művét játszotta el, Andódyné Németh Andrea tanárnő zongorakíséretével. Kristóf felkészítő tanára Demjén Gábor volt.

Kristófot, Kálmán Enikő Eszter, a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola 4. osztályos tanulója váltotta a színpadon. Enikő Kányádi Sándor: A táltos madár című meséjét mondta el nekünk. Felkészítő pedagógusa: Borosné Korcsok Eszter tanárnő volt.

Utolsó előtti műsorszámként Bartók Béla Békés megyei gyűjtéséből származó dalokat hallgathattunk meg a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium diákjainak, Antóni Letícia szólóénekes és az őt kísérő Citeraszakkör előadásában. Letícia felkészítője Takácsné Szabó Edina tanárnő, a Citeraszakköré pedig Tóth Norbert tanító és Hégely László református presbiter volt.

A Gála záró műsorszámaként a békési Belencéres Néptáncegyüttes tánckarvezetőinek és művészeti vezetőjének közös munkájaként létrejött „Mikor mentem a faluból kifelé…” című táncjátékát tekinthettük meg. Az első alkalommal bemutatásra került, hang- és látványelemekben bővelkedő előadás nagy sikert aratva elérte a célját: betekintést adott számunkra a II. Világháború időszakának hangulataiba, emléket állítva ezzel a hősöknek, akik hazánk szabadságáért harcoltak. A Belencéres Néptáncegyüttes művészeti vezetője Mahovics Tamás néptáncpedagógus, a Népművészet Ifjú Mestere. Munkáját tánckarvezetőként Csipei Judit, Földesi Márton és Okányi Mihály segítette. A táncjátékban Busai Zsuzsanna-Busai Norbert koreográfiái is szerepeltek. A bemutatón közreműködött a Suttyomba Zenekar.

A délután folyamán színvonalas, az ünnepnaphoz méltó programot láthattunk, köszönet érte minden egyes közreműködőnek.