Navigáció
 
Már 3. éve, hogy minden év márciusában (idén márc. 18-án) megrendezésre kerül Érden a Happy Birthday Beto Országos Zumba Party
Ezen a találkozón a zumba megalapítójának, atyjának Beto Pereznek a születésnapját ünnepli 8 óra zumbázással a Magyarországról és határon túlról érkező mintegy 7-800  zumba őrült. 
A békési zumba csoport Kiss Viktória (ZIN) zumba oktató vezetésével ismét buszra szállt – ahogy eddig minden évben – hogy egész nap a szenvedélyüknek hódolhassanak.
A napi program a gyerek zumba csapatok órájával kezdődött 11 órakor. Tehetséges és ügyes gyermekek táncoltak fent a színpadon, adták elő koreográfiájukat és a tömeg lent a színpad előtti „küzdőtéren” követte mozdulataikat.
A gyerekek után óránként váltották egymást a magyarországi és külföldi hivatalos (ZIN) oktatókból álló csapatok. Az eseményen két kiváló ZES-is (oktatók képzéséért felelős személy) Daniela Cavojec Cesnekova Szlovákiából és Mario Gutierrez Izraelből is színpadra lépett, sőt az egész napot az ünneplőkkel töltötte.
A békési kulturális központban működő zumba csapat vezetője Kiss Viktória (ZIN) immáron 2. éve kapott lehetőséget, hogy ezen a neves napon színpadra állhasson és ekkora tömeget megmozgathasson. 
 
Kiss Viktória így számolt be érdi bemutatkozásáról:
„A debreceni, szegedi, nyíregyházi, és a Szlovákiában található Nyitra városából érkező oktatókkal együtt utolsó csapatként kerültünk színpadra és csaptunk egy fergeteges nagy bulit! Fantasztikus élmény egy ekkora rendezvényen táncolni fent a színpadon ennyi ember előtt és az ország más részéről érkező oktatókkal együtt dolgozni. Hihetetlen, amikor a tömeg téged figyel és téged követ, együtt bulizunk nemtől, kortól és nemzetiségtől függetlenül. Összeköt minket a tánc és a zumba szeretete. Hálás vagyok a zumba csoportomnak, hogy idén is velem tartottak erre a rendezvényre. Támogató pillantásuk, mosolyuk, hangjuk, tapsuk energiával tölt fel és önbizalmat ad nekem! A tőlük kapott pozitív energiát igyekszek nekik óráimon is visszaadni. Az biztos, hogy jövőre is igyekszünk ott lenni.”
 
Ha bárki szeretne csatlakozni csapatunkhoz, sok szeretettel várjuk hétfőn, szerdán és pénteken a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központban, 18.30 órától.