Navigáció
 
Tavaly november végén került kiírásra Békés Város Önkormányzata és a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központ által a “Beépített kellékek” című színdarabíró pályázat.
Az ötlet a XLI. Békés-tarhosi Zenei Napok programjainak színesítésére született és egyúttal tisztelegni kívántunk Kodály Zoltán munkássága előtt, hiszen idén halálának 50. évfordulójára is emlékezünk.
 
A három fős zsűri elnöke Seregi Zoltán volt, a Békéscsabai Jókai Színház és a Színitanház igazgatója, rendező, színművész, munkáját segítette Kovács Edit színművésznő a Békéscsabai Jókai Színház társulatának tagja és Szente Béla a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója.
 
3 hónap alatt összesen 41 alkotás érkezett az ország számos pontjáról, Békésről, a környező településekről, de még külföldről is.
 
A döntés nehéz volt. Olyannyira, hogy a művek olvasása közben már úgy döntött a zsűri, hogy nem lesz elég, ha egyetlen alkotást díjaznak, így született 3 különdíj is.
 
A győztes darabot Gabnai Sándor küldte be Sopronból, melynek címe Madzagfalva harangja. Ezt az alkotást fogják a békéscsabai Színitanház növendékei bemutatni a XLI. Bétazen keretén belül 2017. június 17-én (szombat).
 
Különdíjban részesültek továbbá az alábbi írók alkotásaikkal:
 
– Békéscsabai Jókai Színház különdíja: Dobos Istvánné Szabó Szilvia: Rejtély mesevilágban (Budapest)
– Csabagyöngye Kulturális Központ különdíja: Mihácsi Bettina: Madách örökéül – Korunk hajnala (Szeged)
– Kecskeméti Gábor Kulturális Központ különdíja: Kalmár Tiborné: Szerepcsere (Pápasalamon)
 
Az ünnepélyes díjátadásra 2017. április 13-án 15.30 órakor kerül sor Békés Város Ünnepi-képviselő Testületi Ülésén, amikor a további pályázók is kézhez vehetik munkájuk elismeréseként a névre szóló emlékplaketteket és emléklapokat.
 
Gratulálunk a díjazottaknak!