Navigáció
 
Az Életfa Kulturális Alapítvány és a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központ szervezésében 2017. július 24-28. között megrendezésre került az Életképek a Körösök mentén című, gyermekeknek szóló Honismereti tábor.
Szakmai vezetője Adorjánné Szabó Katalin rajztanár volt, aki elhivatott szakmai tudással vezette a tábor eseményeit.
A résztvevő gyermekek a foglalkozások folyamán megismerkedhettek a körös parti felfedező túrák folyamán a természet élő- és növényvilágával, melyeknek szín- és formavilágát a gyakorlati foglalkozások alkalmával használtak fel munkáik elkészítéséhez.
Betekintést nyertek a batikolás rejtelmeibe, valamint megismerhették a nemezelés, a fával való tevékenységek kimeríthetetlen lehetőségeit is.
Sok hasznos és a mindennapokban is felhasználható dolgokat készítettek, többek között gyümölcsökkel és zöldségekkel dekorált konyharuhákat, illetve fűszertartó üvegeket, melyeket népi motívumokkal is díszítettek. A levendulával megtöltött illatzsákok és gyümölcs formájú zsákocskák is jól hasznosíthatók majd a molyok elűzéséhez. A növényvilág formakincse visszaköszönt a szépen kivitelezett féldombormű gipszképeken is.
A kreatív látásmóddal rendelkező gyerekek alkotó munkája során létrehozott tárgyakból egy kiállítás is készült a tábor zárásaként, melyen a szülők megcsodálhatták gyermekeik alkotásait.
A jó hangulatban eltelt hét összekovácsolt egy alkotó és színes látásmóddal rendelkező gyermek csapatot, akik felejthetetlen élménnyel távoztak a jövő évi viszontlátás reményében.
 
(Fotó: Adorjánné Szabó Katalin)