Navigáció

Női szíveket megdobogtató ruhagyűjteményi kiállítás nyílt „A XX. század menyegzői öltözékei” címmel, 2018. január 18-án este a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központban.

Támogatva a Békési Ella elnökletével működő Bélmegyeri Hagyományápoló Egyesület tevékenységét, melynek fő célkitűzése nemzeti lakodalmi kultúránk feldolgozása és bemutatása, a kulturális központ még 2017-ben egy lakossági esküvői ruhagyűjtési akciót hirdetett meg. Ennek az összefogásnak az eredményeként, valamint a támogatók által nyújtott sok-sok segítségnek köszönhetően valósulhatott meg ez a szemet gyönyörködtető tárlat.

A kiállítás fővédnöke, Dr. Kovács József országgyűlési képviselő úr, köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy támogatja, és fontosnak tartja az egyesület tevékenységét. Gratulált a szervezők munkájához, majd kifejtette, reményei szerint a jövőben egy vándorkiállítás keretében más településeken is megtekinthető lesz ez a látványos anyag.

A köszöntőt követően Szojka Petronella, néprajzos muzeológus nyitotta meg a kiállítást. „Ahány történelmi korszak, annyiféle menyasszonyi ruha stílus váltotta egymást, a XX. században viszont a menyasszonyi ruhák folyamatosan átalakultak.” – emelte ki a szakember kortörténeti összefoglalójában.

A megnyitó kedves színfoltjaként a Belencéres Néptáncegyüttes Utánpótlás Csoportjának „Gyermeklakodalmas” című műsorát láthatták a szép számmal jelenlévő látogatók.

A díjmentesen látogatható kiállítás 2018. február 19-ig – az intézmény nyitvatartási idejében – tekinthető meg!

A szervezők tisztelettel köszönik a támogatók, illetve mindazon magánemberek segítségét, akik egy-egy személyes tárgy közrebocsátásával, illetve tevőleges közreműködéssel hozzájárultak e szép tárlat megvalósításához!

 

Támogatók:

Ajtai Éva – Ajtai Péter, Balog Gáborné, Batizi Veronika, Belencéres Néptáncegyüttes, Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum, Dr. Futaki Géza, Írisz Virágbolt, Kecskeméti Gábor Kulturális Központ, Ladinek János, Mahovicsné Ladányi Anita – Mahovics Tamás, Pálfi Mária

Fotó: GA-Pix Fotó