Navigáció
Az egyik legfeltörekvőbb banda Békés megyében. Mertek nagyot álmodni és saját dalaikkal először a közönség, majd egy kiadó cég érdeklődését is felkeltették. Mi újság velük jelenleg? Az interjúból kiderül… Kovácsovics Mátéval, a banda frontemberével beszélgettem…
Kérlek, mutasd be a zenekart…
 
Mi vagyunk a Mudfield zenekar Szeghalomról, régről Nightrain néven ismerhettek minket. 2016 tavasza óta létezünk Mudfield-ként, saját, szövegcentrikus dalokat játszunk modern rock hangzásban. A zenekar felállása: két szólógitár, amit Feke István és Szegedi Marci kezel, basszusgitáron Szabó Dezső, a dobokat Balázs Loránd verdesi, én pedig nyomom az éneket.
 
A közelmúltban egy albumot és 3 klipet is nyilvánosságra hoztatok. Milyen volt a fogadtatása?
 
A 2016-os bemutatkozó EP-t sajnos nem reklámoztuk, pedig nagyon ütős anyagot sikerült összerakni, a promójára nem fektettünk elég energiát. 2017-ben ugyanott maradtunk, ahol azelőtt, viszont tudatosan szerettük volna az elbénázott reklámot jóvá tenni, így csak két nótát vettünk fel, a ’Gyalog’ és a ’Nem kell’ című dalokat. Az egyikre egy stúdióvideót, a másikra egy rendes videoklipet csapattunk fel, amire már totál büszkék lehetünk, mert korrektül beharangoztuk. Ezen videók sikereit meglovagolva készültünk el múlt héten a legújabb klipünkkel, ami a ’Szerepek’ című dalunkra lett felvéve szintén Pozojevich Miki által. Szerintem a végeredmény magáért beszél.
 
Mikről szólnak a dalok?
 
Mikor miről. Nincs behatároltság, viszont a mindennapjaink általában megjelennek. Van olyan dal, amiben a szülőföldünk iránti szeretetet fogalmazzuk meg, valamelyikben a képmutató embereket tiltjuk, valamelyikben meg elmondjuk miről szól egy napunk. Mindig számomra aktuális dolgokról írom a szövegeket, ami épp próbálna befolyásolni vagy már befolyásolt.
 
Egy kiadó is felfigyelt rátok és elkezdtetek együtt dolgozni. Mit lehet róluk tudni?
 
Az újév hozott magával egy lemezszerződést, a Keytracks Hungary kiadóval. Ez a cég felel a Leander Kills és a Nomad zenekarok anyagaiért és menedzsmentjéért, most már a miénkért is. Nagyon nagy öröm és motiváció az egész sztori, viszont egyben kellemes teher is, hiszen most már muszáj güriznünk a belénk fektetett bizalomért cserébe. A megállapodás szerint őszre ki kell dobunk az első nagylemezünket, szóval van meló bőven a koncertek mellett.
 
Országos turnéra indultok a Nomad zenekar vendégeként. Milyen érzések kavarognak bennetek?
 
Minden nagyon hirtelen történt, és folyamatosan történnek random dolgok – január közepén kezdtük a turnét, de már túl vagyunk egy budapesti Barba Negrás bulin is. Óriási lehetőség ez számunkra, a Sárrétről eljutni olyan helyekre, ahol nem biztos, hogy megfordulnánk. A Dunántúlon nem is játszottunk még ezelőtt, Budapesten meg egyből bele az ország legnagyobb klubjába. A Nomados srácok hálistennek nagyon jó arcok, amíg nem verekszünk össze, addig tartom ezt a véleményt. Jó érzés velük megosztani a színpadot. 
 
Békésen legutóbb még Nightrain néven koncerteztetek. Mennyiben lesz másabb ez a koncert?
 
Próbáltuk folyamatosan az angol nótákat felcserélni magyarra, szóval egy-két kivétellel magyar szövegek lesznek. Bővítettük a motyóinkat, így a hangzásban sem lesz panasz szerintem. A basszusgitáros poszton volt változásunk azóta, illetve a dobosunk mackóban dobol, ami elég szexi.
 
A március 31-i Békési Rockzenekarok Találkozóján csak saját dalok lesznek, vagy feldolgozásokat is belecsempésztek a repertoárba?
 
Mivel viszonylag régen voltunk nálatok, ezért saját dalokat szeretnénk játszani, hogy megmutathassuk, miket csináltunk azóta. Ez egyébként most már állandó az összes többi koncertünkön, azt akarjuk, hogy a saját dalainkra emlékezzenek a koncert végén, és ne egy feldolgozásra.
 
Köszönöm az interjút!