Navigáció
 
Április 5-én este a 2017/2018-as Madzagos Színházbérlet harmadik, egyben utolsó előadásaként egy igazi színháztörténeti kuriózumnak számító előadást, Agatha Christie  krimijének színpadi feldolgozását, “Az egérfogó”-t tekinthette meg a nagyérdemű békési közönség a Veres1Színház társulatának színvonalas játékában.
 
A látványos díszlet, fény- és hangtechnikának, valamint a színészek remek egyéni alakításának köszönhetően a nézők is megtapasztalhatták azt a feszültséget, amit a darab történetében felbukkanó rejtélyes gyilkos felkutatása okozott a színpadon. Mint ahogy az előadás során többször is hallható volt, a nézők fejében is hamar megfogalmazódhatott a „Mindenki gyanús!” mottó, ugyanis a különböző karaktereket felvonultató darabban kivétel nélkül mindenki vádolhatóvá vált a bűntény elkövetésével.
 
 
Bár ezzel az előadással végéhez érkezett a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ aktuális színházi évada, nem kell a helyi színházrajongóknak elcsüggednie, hiszen ősztől indul az új évad!