Navigáció
 
Rengeteg gyermek látogatott el 2019. január 12-én is az Újévköszöntő Batyus Táncházba, akiket létszámban csak a felnőttek múltak felül. 
A hangulat kiváló volt, melyhez nagyban hozzájárult az élőzenét szolgáltató Talléros Zenekar és nem mellesleg a táncház vezetője, Mahovics Tamás néptáncpedagógus, a Népművészet Ifjú Mestere. Tamás kedvenc mondása, mely szerint “…a népdalok tanulása nem káros az emberi szervezetre” – megadta a lendületet az új dalok elsajátításához, melyet a legkisebbek nagy levegővétellel, teli tüdőből énekeltek. Majd jöhetett a tánc és némi népi gyermekjáték, s az esti könnyű alvás már garantált is volt. Később a felnőttek szabad rendelés keretében rophatták hajnalig. Szeretnénk ha ebben az évben még többen lennénk, így szeretettel várunk mindenkit, aki velünk együtt ropná a táncot. A havi foglalkozások sorában a következő a Farsangi Forgatag idején lesz 2019. február 2-án este a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (Békés, Jantyik M. u. 23-25.)
 
 
Köszönjük támogatását az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Csoóri Sándor Alapnak.