Navigáció
A Körösmenti Táncegyüttes és a Belencéres Néptáncegyüttes a Békési Néptánctalálkozón.

Verőfényes napsütésben került sor a Békési Néptánctalálkozóra 2019. augusztus 20-án, Békésen, a Dánfoki Üdülőközpontban.
A Szent István-napi Ünnepségsorozat részeként megrendezett eseményen a gyomaendrődi Körösmenti Táncegyüttes és a békési Belencéres Néptáncegyüttes lépett színpadra.
A Körösmenti Táncegyüttes színvonalas műsorának első számaként Rimóci táncokat láthattunk, majd a „Csintovai fehérnép” és a „Mi vagyunk a rózsák” című koreográfiákat, melyeket Kiszely Erika és Kovács Sándor néptáncpedagógusok állítottak össze.
A Belencéres Néptáncegyüttes előadásában Szilágysági és Ördöngösfüzesi táncok, valamint az egészen friss „Tömör Gömör” című koreográfia szerepelt. A műsor a tánckarvezetők: Csipei Judit, Okányi Mihály és Földesi Márton, valamint az utánpótlás neveléssel és tánckarok vezetésével foglalkozó Mahovicsné Ladányi Anita és Hankó Tamás szakmai munkáját dicséri.
A néptánctalálkozót jó hangulatú táncházzal zártuk, melyet Mahovics Tamás néptáncpedagógus, a Népművészet Ifjú mestere vezetett.
A nap folyamán színes családi programok, népi játszótér és körhinta, kézműves foglalkozások, Kádár Ferkó fotószínháza, arcfestés, bubifoci és kalandpark várta a látogatókat.

A Békési Néptánctalálkozó a Kondoros és Környéke Polgári Együttműködés Egyesület szervezésében, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ segítségével került megrendezésre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.

/Fotó: GA-Pix Fotó/