Navigáció

Értesítünk minden kedves érdeklődőt, hogy a főzőtanfolyamot, a kialakult járványügyi helyzet miatt bizonytalan ideig szüneteltetjük.

“A hazai ízekkel már mindenki megismerkedett…” – mondták legutóbb is a Laci konyha résztvevői Békésen a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban. “Főzzünk inkább olyan fűszerekkel, melyeket nem minden nap használunk a magyar konyhákban!” Szólt a kérés Bróda László szakácsmester felé, aki annak eleget téve megismertette velünk, hogyan lehet igazán finom, csípős, fűszeres csirkeszárnyat készíteni. A siker fokmérője mindig a foglalkozás végén, vagyis kóstoláskor mutatkozik meg. Ha csöndben vannak a “tanulók”, úgy falatoznak, biztos lesz igény még repetára is. Már legutóbb a currys csirkemellnek is osztatlan sikere volt, de a pikáns csirkeszárnnyal még ezt is sikerült felülmúlni.

Az új fogások, melyekkel most is gazdagodtunk:
– a csirkeszárnyak sütése közben, az alufólia levételekor az ananászt úgy kell elhelyezni, mintha “kifugáznánk” vele a húst, hogy a további sütés alatt ne a gyümölcs süljön csupán a szárnyon, hanem együtt minél szaftosabbá váljanak;
– zsiradékot nem használtunk, mert elég levet engedett a hús ahhoz, hogy ne süljön le a tepsiben,
– amennyiben alufóliával fedjük a tepsit, akkor a hús alatta párolódik (ez a helyes szóhasználat), sülni fólia nélkül tud.
Köretként bármit választani lehet, mi most sós, sült burgonyával tettük ételünket teljessé.

Legközelebb, vagyis 2020. április 9-én 17 órától Békésen, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban vegetáriánus lasagnét készítünk. A részvétel most is ingyenes, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

A csípős, fűszeres csirkeszárny elkészítése 4 személyre:

Hozzávalók:
Köret:
Sós, sült burgonya:
1,5 kg burgonya
olaj, só

Csípős, fűszeres csirkeszárny:
8 db csirkeszárny
1/2 ek. Kentucky csirkeszósz
1/2 ek. szójaszósz
1/2 ek. chili szósz (Chili Cayenne)
1/2 ek. wok szósz
1/2 csomag Kotányi szárnyas fűszerkeverék
1,2 dl paradicsomszósz
1/4 citrom leve
2 gerezd fokhagyma
1/2 vöröshagyma (kisebb)
4 ek. ananászlé
1 konzerv apróra vágott ananász
1,5 ek. méz csurgatva

A megmosott, megtisztított csirkeszárnyakat egy öblösebb edénybe helyezzük, megszórjuk a Kentucky szósszal, szójaszósszal, chili szósszal, wok szósszal, a szárnyas fűszerkeverékkel, paradicsomszósszal, a citrom levével, lereszelt fokhagymával, az apróra vágott vöröshagymával, az ananászlével és ízlés szerint sóval. Az egészet jól összekeverjük, igazából olyan edény lenne a legideálisabb, aminek jól záródó teteje van, hogy összerázhassuk a fűszereket és a húst.
Ráöntjük egy tepsire, szépen elrendezgetjük a csirkeszárnyakat, de zsiradékot nem adunk hozzá! Lefedjük alufóliával.
200 fokra előmelegített sütőben alufólia alatt 20-25 percig pároljuk. Ezt követően levesszük a fóliát, “kifugázzuk” a húst a darabokra vágott ananásszal és rácsurgatjuk a mézet. Megemeljük a sütő hőfokát 220 fokra és további 20 percre visszatesszük sülni.
Mikor kész, sós sült burgonyával tálaljuk.
(Sült burgonya elkészítése: megmossuk a burgonyát, meghámozzuk, vékony csíkokra vágjuk, bő, forró olajban megsütjük, majd lecsöpögtetést követően sózzuk.)

Jó étvágyat kívánunk!