Navigáció

Értesítjük kedves jelentkezőinket, hogy a Békés Megyei Néptánc Tábor 2021-ben elmarad! Jövőre folytatjuk!

———

Több éves hagyományt ápolva, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ – táncos lábú gyermekek számára – idén nyárra is meghirdeti nagy népszerűségnek örvendő néptánc táborát.
Az 5 nap során – 2021. augusztus 2-6. között – Békés megyei néptáncokkal és népi hangszerekkel, gyermekjátékokkal ismerkedhetnek a résztvevők, valamint kézműves foglalkozásokon keresztül sajátíthatják el népi képzőművészetünk alapjait.

A tábor utolsó napján, pénteken 16:00 órától táborzáró néptánc bemutatón adnak számot a résztvevők a hét folyamán tanultakról.

Oktatók:
Mahovicsné Ladányi Anita néptáncpedagógus
Mahovics Tamás néptáncpedagógus

Korosztály:
6-13 éves (már iskolába járó) táncolni szerető gyermekek

A tábor díja:
idén is 20.000 Ft/fő
, mely az oktatást, 2 kézműves foglalkozást, tízórait, ebédet és uzsonnát foglalja magába

Helyszín:
Békés, Petőfi u. 21. (a Belencéres Néptáncegyüttes próbaterme)

Jelentkezni:
az ide kattintva elérhető online regisztrációs lap kitöltésével lehet, vagy papíralapú jelentkezési lapot, telefonon előre egyeztetett időpontban, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban lehet felvenni. (A jelentkezési lap sokszorosítható.)

A részvételi díjat:
átutalással kérjük rendezni
, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ Erste Banknál vezetett 11600006 – 00000000 – 25170777 számlaszámára. Kérjük a megjegyzés rovatba beleírni a jelentkező és a tábor nevét!
Kedvezményezett: Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ.
A befizetésről számlát állítunk ki a megadott számlázási címre. Ennek hiányában lakcímre szóló számlát készítünk, amit utólag nem tudunk módosítani.

Az online regisztrációnak vagy jelentkezési lap visszaküldésének, valamint a részvételi díj átutalásának határideje:
július 23. (péntek)

Bővebb információ:
Mahovics Tamás néptáncpedagógus: 06 30/606-6764
Salamonné Császár Orsolya táborszervező (+36 20 244-6603; csaszar.orsolya@bekesikultura.hu)

A táborok lebonyolítása során ügyelünk a járványügyi előírások szigorú betartására.

Szervező:
Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (5630 Békés, Jantyik M. u. 23-25.)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Támogató: