Navigáció

„Hóban ébred majd az ünnep, minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni, mint a békés nagyvilág…?”


Ebben a hangulatban indult útjára az adventi készülődés városunkban. Az ünnepkör első vasárnapját a Békés Városi Kulturális Nonprofit Kft. csapata vette angyal szárnyai alá. November 27-én (vasárnap) új helyszínen várjuk Békés város apraját és nagyját. Az Erzsébet-ligetet belengő forraltbor és kürtöskalács illata már messziről a „Gödörbe” csábítja majd az érdeklődőket.

Az árusok mellett színpadi programokkal is készülünk. 16:00 órától Kálmán Tibor, Békés város polgármestere köszönti a megjelenteket, majd Surman László, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió missziós igazgatójának igei gondolatait hallhatjuk.

A folytatásban a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Korona Tagóvodájának „Karácsonyi készülődés…” című műsora lesz látható.

A délután fénypontjaként Csondor Kata énekesnő lép színpadra, aki a legszebb ünnepi dalokkal érkezik Békésre. Az Add tovább” című dala 2009-ben született, ami az egyik legnagyobb hazai telefonos cég karácsonyi reklámdalaként, Csondor Kata varázslatos hangjával lett óriási siker.


Hangolódjunk együtt a Békési Advent első vasárnapján!

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az adventi vasárnapokon! A Békési Advent részletes programja ide kattintva olvasható!