Navigáció

Vasárnap délután még a csepergő eső sem riasztotta el mindazon érdeklődőket, akik úgy döntöttek, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére mégis kilátogatnak a Békési Adventi programsorozat ünneplőbe öltöztetett helyszínére, a „Gödörbe”, hogy jelen legyenek, amikor a rendezvénysorozat második vasárnapján a város adventi koszorúján fellobban a második gyertyaláng.

A program nyitásaként 16:00 órától köszöntő beszédetmondott Polgár Zoltán, Békés város alpolgármestere, ezt követően Molnár Máté Református Egyházközösség vezető lelkészének igei gondolatai hangzottak el a szabadtéri színpadon, majd együtt meggyújtották a második lángot az adventi koszorún.

A színpadi műsor kezdéseként, a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Csillagfürt Óvodájának „Hit, remény” című műsorát tekinthette meg a közönség az óvoda ügyes kis apróságainak előadásában.

A program zárásaként pedig a Békésen első alkalommal fellépő, népszerű Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, Szinetár Dóra ünnepi műsorát hallgathatta meg a szép számmal egybegyűlt nézősereg.

Ez alkalommal is ünnepi, kézműves vásár színesítette a délutánt.