Hétfő délután, a Magyar Kultúra Napján egy igazán színvonalas kulturális programban lehetett része mindazoknak, akik jelen voltak e jeles nap tiszteletére a békési Polgármesteri Hivatal Irányi Dániel Dísztermében megrendezésre kerülő ünnepi megemlékezésen.
A Himnusz elhangzása után Kálmán Tibor, Békés város polgármestere mondott ünnepi köszöntőbeszédet, majd őt követően a Belencéres Néptáncegyüttes táncosai látványosméhkeréki táncokkal szórakoztatták a szép számmal jelenlévő közönséget. Az előzetesen meghirdetett Komlóssy Kata előadóművész „Lélekemelő” c. műsora a művésznő hirtelen megbetegedése miatt elmaradt, így a helyette érkező két színművész, Balázs Csongor és Nádra Kitti „Bájoló” című verses, zenés műsorával zárult a rendezvény.