Navigáció

A Békés Városi Művelődési Központ 2025. február 21. délutánján immár tizedik alkalommal rendezte meg a vidám hangulatú Farsangi Forgatagát.

A színes programok sorát a helyi Meskete Meseszínház Télűző banyatánca nyitotta, melyet két látványos táncbemutató követett az Enjoy The Dance és a KNER Táncsport Egyesület békési társastáncosainak előadásában.

A jelmezverseny alatt nem volt egyszerű dolga a három tagú zsűrinek, mivel több mint 30 szebbnél-szebb jelmezkreáció vonult fel előttük. Míg a zsűri a nyertesek kilétén tanakodott, addig az eredményekért izguló apróságokat a szegedről érkezett Csiga Duó Gyermekzenekar szórakoztatta. A jelmezverseny eredményeinek kihirdetése után tombolasorsolás fokozta a hangulatot.

A programot a Belencéres Néptáncegyüttes tűzrőlpattant műsora és táncháza zárta.

Az estébe nyúló rendezvény során kísérőprogramokban sem volt hiány: fánkevő-verseny, robotika bemutató, Rubik-kocka bűvölő, kézműves foglalkozás, valamint arcfestő, selfie boksz és kézműves-termékárusok várták a farsangolókat.

A rendezvényünk fő támogatója a Békési Román Nemzetiségi Önkormányzat volt.

Támogatók:

Nagy Cukrászda
Juhász Cukrászda
Lagzi Cukrászda
Gasztro Market Kft.
Cool-Mix Kft
Jákó Horgász és állateledel bolt
Kira Vendéglő
Barta Diszkont
GREBB
Ezüst Toll papírbolt
Tuti Divat
Hunyadi téri ABC
Bocskai ABC
Pálinka Centrum
SZATYI Team
Békési Turisztikai Kft.
Sipaki Cukrászda
Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ
Nándiszkont Élelmiszerbolt